Foglalkozásaink

 

A bölcsődés és óvodás korú gyermekek legfontosabb tevékenysége a JÁTÉK,

ezért foglalkozásaink – és természetesen a mindennapjaink - során legfontosabb törekvésünk,

hogy a gyerekek legtöbb idejét játék töltse ki és az így, játékosan együtt töltött idő alatt

számukra szinte észrevétlenül szerezzenek új ismereteket.

A kicsiket elsősorban játszani tanítjuk meg,

miközben biztosítjuk számukra a játékba ágyazott ismeretszerzés széles körű lehetőségét.

 

Tematikusan a különböző foglalkozásokról:

 

Anyanyelvi verses-mesés foglalkozás

Napjaink során sokat mesélünk, mondókázunk, beszélgetünk, hiszen a bölcsődés-óvodás kor az anyanyelv elsajátítása szempontjából is egy nagyon fontos időszak a gyerekek életében. A mondókák, mesék, versek hallgatása, megtanulása során bővül a gyerekek szókincse és a mesehallgatás "varázslatos" ideje alatt olyan élményeket élnek át, amelyek segítik személyiségük fejlődését.

Mivel a szocializáció alapvető eszköze a beszéd, így fontos feladatunk az egyéni különbségek felmérése után a szókincs fejlesztése, illetve az esetleges hiányok pótlása. Minderre kiváló lehetőséget ad a mondókák, versek, mesék, valamint a mesét követő beszélgetés, bábozás és szerepjáték. A mondókák, versek memorizálása olyan strukturált gondolkodás és egyéb képességek fejlődését segíti elő, amelyekre a későbbiekben az iskolai oktatás épül. 

 

Angol nyelvű játékos foglalkozás

Heti egy napon az angolos óvónéni irányítása mellett angolos napot tartunk, amely során énekelünk, táncolunk, tornázunk, mondókázunk angol nyelven.

A bölcsődés - óvodás kor a nyelvelsajátítás szempontjából rendkívül aktív időszak a gyermek életében, érdemes ezért kihasználni, hogy egy idegen nyelv hangzókészletével megismertessük a gyerekeket. Az idegen nyelv ebben a nagyon fogékony időszakban rögzült hangjai, a mondókák és énekek tanulásával, a játékos tevékenység során szerzett hangképzési tapasztalat kiváló alapot nyújt a későbbi nyelvtanuláshoz. 

 

Játékos mozgásfejlesztés (szenzomotoros integrációs torna)

 

A mindennapos torna mellett hetente egy alkalommal játékos fejlesztő torna foglalkozásunk van. 

 

Kisgyermekkorban készül fel az agy számos olyan feladatra, amelyet majd iskoláskorban kell elvégeznie. Nem is gondolnánk, hogy a kúszás, a mászás, a pörgés, hintázás hiánya évekkel később milyen komoly tanulási és viselkedésbeli gondokat okozhat!

A fejlesztő torna a későbbi esetleges tanulási nehézségek, részképességzavarok kialakulását megelőző, illetve az esetlegesen fennálló problémák korrekcióját célzó, szenzomotoros-integrációs alapokon nyugvó játékos, mozgásos foglalkozás, amelyben a gyermek az önfeledt mozgás során számára észrevétlenül fejlődik. A játékos mozgásfejlesztő foglalkozás során a gyermekek sokoldalú mozgástapasztalatot szereznek, amely során mozgáskoordinációjuk javul, a nagy- és finommozgásuk fejlődik, rögzülnek a térirányok, elősegítve ezzel az iskolai tanuláshoz – főként az írás elsajátításához - szükséges képességek fejlődését, illetve az esetlegesen már fennálló problémák korrekcióját.

Énekes-zenés foglalkozások, néptánc és hagyományőrzés

A bölcsőde - óvoda el sem képzelhető énekszó nélkül :)

Mi is sokat énekelünk, hangszerekkel kísérjük dalainkat, körjátékozunk és a nagyobb gyerekekkel a néptánc alapjait is kezdjük megismertetni.

A személyiség komplex fejlesztése szempontjából fontos a zenei érdeklődés felkeltése, a ritmusérzék, a zenei hallás, a zenehallgatás képességének fejlesztése, a zenei ízlés formálása, valamint a zenei képességek kialakítása és fejlesztése. Mindennek kiváló eszköztára az énekes játékok, magyar népdalok, mondókák, gyermekdalok. A ritmusérzék fejlesztése az iskolai tanulás szempontjából is rendkívül fontos, hiszen alapvető jelentősége van az írás mechanizmusának elsajátításában. 

Énekes-zenés foglalkozásaink alkalmával a gyerekek az évszak szerint esedékes népi szokásokkal és néptánc alapokkal is megismerkednek. 

 

Alkotó tevékenységek, kézműves foglalkozás

A szorgos kis kezecskéknek minden nap van tennivalójuk, hiszen alkotni jó, legyen szó akár festésről, rajzolásról, gyurmázásról, papírmozaik ragasztásról vagy gyöngyfűzésről.

A vizuális alkotó tevékenységek (pl. gyurmázás, festés, rajz, vágás, ragasztás...) a gyermekek legkedveltebb elfoglaltságai közé tartoznak. E tevékenységek fejlesztik a kézügyességet, a fantáziát, a gondolkodást, az esztétikai érzéket, teret adnak a szabad önkifejezésnek, így nagy személyiségformáló erővel bírnak. A hagyományos óvodai tevékenységeken kívül nagy hangsúlyt fektetünk a népi hagyományok megismertetésére és a természetes anyagok használatára, pl.: fonás, szövés, nemezelés, agyagozás, papírmerítés, raffia-technika, termések-termények felhasználása, valamint a finommanipuláció fejlődését segítő tépés, varrás, apróbb gyöngyök felfűzése.

A különböző alkotó tevékenységek során átélt sikerélmény a személyiség fejlődésének motorját adja, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több időt, helyet és eszközt biztosítsunk e tevékenységek gyakorlására, teret engedve a gyermekek alkotókedvének, egyéni kifejezésmódjának. 

 

Értelmi nevelés

A játékidő alatt minden percben adódhat olyan helyzet, amikor észrevétlenül tanulhat, tapasztalatot szerezhet egy kisgyermek. Ezt kell egy nevelőnek felismernie és játékosan kihasználni a helyzeteket a gyerekek ismereteinek bővítésére. Fontos feladatunknak tekintjük ezért, hogy együtt játszunk a gyerekekkel, ott legyünk játékuk közben teljes figyelmünkkel, hiszen így mondhatjuk magunkat igazán nevelőknek.

A pszichikus funkciók – érzékelés, észlelés, emlékezet, problémamegoldó gondolkodás – fejlesztése a későbbi sikeres iskolai előmenetel igen fontos pillére. A játékos foglalkozások során, illetve az eszközök és tevékenységek megválasztásakor a gyermek érdeklődésének felkeltésére törekszünk. A játékba ágyazott tapasztalati tanulás útján, az átélt élményeken keresztül, a gyermekeket az őket körülvevő környezeti valóság mennyiségi, térbeli viszonyainak, formáinak felfedezésére motiváljuk, így hozzásegítve őket a zökkenőmentes iskolakezdéshez, a sikeres tanulási tevékenységhez. Ezen fogalmak és viszonyok rögzülése például a matematika tanulás során a számfogalom, a mennyiségi állandóság és alapvetően a matematikai gondolkodás kialakulásához elengedhetetlenül szükséges.

Bölcsőde-óvodánk munkatársai szakképzettek, óvónő, dajka végzettségűek. Az óvodás korú gyermekek iskola előkészítését főiskolát végzett óvónők és óvónő-tanítónő végzettségű kollégák végzik. 

 

 

A környezet, az emberi kapcsolatok és az egészséges életmóddal kapcsolatos foglalkozás

Mindenki - akár felnőtt, akár gyerek - szűkebb és tágabb környezet, kisebb-nagyobb közösségek tagja. Már életünk első napján elkezdődik az a tanulási folyamat, ami során aktív tagjai leszünk ezeknek a közösségeknek, a környezetünknek. Az nem mindegy, hogy milyen módon, milyen mintákon keresztül válunk szűkebb-tágabb környezetünk tagjává...

A mindennapos tevékenységek során törekszünk arra, hogy gyermekeinknél természetes szokássá váljon a helyes viselkedés, úgy a közlekedési szokások megismerése és betartása, mint a napi testápolási teendők.

A gyermek szűkebb és tágabb környezetében bölcsődés-óvodás csoportjában, családjában, később az iskolában (majd felnőttként munkahelyén és alapvetően a társadalomban is) közösség tagja. Az együttműködés, a segítés képessége, az empátia kialakulása, a másik ember elfogadása és tisztelete, bármely közösségbe történő beilleszkedésnek, a szocializációs folyamatnak fontos eleme, így a szociális képességek fejlesztésére különös figyelmet fordítunk. 

A mindennapjaink során fontos feladatunk, hogy segítsük a gyermekeket az önállósodásban, a szobatisztaság elérésében, az önellátási képességeik fejlődésében.  Bölcsőde – óvoda – családi napközink csoportjaiban nem feltétel a szobatisztaság, az önálló étkezés, kézmosás vagy öltözés. Rengeteg időnk és türelmünk van arra, hogy ezt közösen megtanuljuk, begyakoroljuk és közben minden kisgyermek átélhesse annak az örömét, hogy végre már neki is sikerült!

A fentieken túl feladatunknak tartjuk, hogy a gyermekek cselekvő résztvevőként ismerjék meg és óvják az őket körülvevő természeti és társadalmi környezetet, annak értékeit és szépségeit. A séták és kirándulások alkalmával, a természet körforgásának megfigyelésével, az évszakok, az időjárás, a napszakok változásaival, a növény-, és állatvilág sokrétűségének tanulmányozásával törekszünk a környezettudatos szemléletmód kialakítására. A személyesen átélt tevékenységek, élmények maradandó nyomot hagynak a gyermekben, formálják értékrendszerüket és hozzájárulnak a helyes szokások kialakulásához, így például a gyermekeket bevonva végezzük például a konyhakerti és szobanövények ültetését, gondozását, a kertgondozást.