A beszoktatásról

A beszoktatás folyamata

Magyarországon két típusú beszoktatás ismert és gyakorlott: a fokozatos és az anyás-fokozatos. Nálunk a kettő ötvözete a gyereknek és felnőttnek is jól működő gyakorlat immáron 5 éve.

Maga a beszokás átlagosan egy-két hét szokott lenni.

 

A Csillagszemű Gyermekház családi bölcsőde beszoktatási rendje tehát a következő:

 

1.       Első találkozás, ismerkedés – anyával/szülőkkel együtt töltünk egy délelőttöt (9:30-11:00), közben a gyermek játszhat, figyelheti a többi gyerek játékát, be is kapcsolódhat. A szülők ezalatt a nevelőkkel beszélgetnek, információkat szerezhetnek mindennapjainkról. A gyermek ezalatt az idő alatt már ismerkedik az új környezettel, nevelőkkel, gyerekekkel, benyomásokat, emlékképeket szerez.

2.       Ha a szülők úgy döntenek, hogy gyermeküket a Csillagszemű Gyermekház családi bölcsődébe íratják be, akkor sor kerül a második együttlétre, ami szintén gyerekkel és szülővel együtt történik egy következő délelőtt folyamán. Ekkor a szülők kitöltik, megkapják a szükséges dokumentumokat, a gyermek pedig tovább ismerkedhet a csoporttal, a nevelőkkel, játszhat, kedve szerint akár a szülővel együtt, akár önállóan a gyerekcsoporttal.

3.       A harmadik ismerkedő együttlét alkalmával a szülő és a gyermek az előző alkalmakhoz hasonlóan együtt van nálunk, behozzák a váltóruhákat, bepakolják a gyermek választott jelével ellátott polcra, fogasra, a gyermek tovább ismerkedik, közös élményeket szerez a gyerekcsoporttal, a nevelőkkel. E három délelőtt folyamán olyan emlékképek alakulnak ki a gyermekben, amelyek ismerőssé teszik számára a környezetet, a nevelőket és kis társait. Ezek az emlékképek segítik majd hozzá a beszokás következő „lépcsőfokához”. Fontos, hogy ez az „anyával együtt vagyunk itt” szakasz se’ túl rövid, se’ túl hosszú ne legyen. Ha túl hosszú lenne és  több napon vagy héten át tartana, akkor a gyermek megszokná/elfogadná ezt a helyzetet és később, amikor már anya nélkül, egyedül van a csoportban, jogosan élné meg azt a – kimondott vagy kimondatlan – csalódottságot, hogy „neki nem ezt ígérték” (nem ezt szoktatták meg vele). Legnagyobb fájdalma pedig az lenne, hogy a saját anyukája nem ezt „ígérte” neki…

4.       A következő szakaszban a gyermek reggel együtt érkezik a szülővel. Derűsen, nyugodtan, határozottan és gyorsan búcsút vesznek egymástól, a szülő a gyermek tudtára adja, hogy elmegy a dolgára, aztán jön érte vissza, addig ő játsszon a gyerekekkel és érezze jól magát, majd a gyermeket átadja a nevelőnek és elmegy. Fontos, hogy ebben a szakaszban a gyermekért ebéd után, de alvás előtt érkezzen meg a szülő. Ez a szakasz szintén 2-3 napig tart, itt is érvényes, hogy ne tartson túl sokáig a megszokás – az ebédet összekapcsolja a hazamenetellel – miatt.

5.       A harmadik szakasz, amikor a gyermek már a többi gyermekkel együtt marad az ebéd utáni csendes pihenőre, alvásra. Ebben a szakaszban az a fontos, hogy alvás után Ő legyen az első, akiért jönnek. Tehát a szülő ebben a szakaszban 3 – 1/4 4 között érkezzen a gyermekért.

6.       A negyedik szakasz már a teljes elfogadás, amikor a szülő a munkarendjének, elfoglaltságának megfelelően érkezik a gyermekért.

Ez a fokozatos beszoktatás átlagosan egy hétig tart. Pontos menete azonban a gyermek reakcióitól függ, így előre nem mindig határozható meg pontosan. Lehet, hogy egy adott gyermeknél 1-1 nap elég a különböző szakaszok végigjárásához, de van olyan is, akinél 2-3 nap kell szakaszonként, illetve olyan is, aki minden nehézség nélkül teljes időben kezdi el a közösségi életet. Nem lehet tudni előre, hogy melyik gyerek milyen hosszú fokozatokat igényel, két dolog azonban biztos.

Az egyik, hogy ne legyen túl hosszú egyik szakasz sem, a másik pedig, hogy egy kisgyermek lelki nyugalma az anyukája lelki nyugalmából táplálkozik. Ezért fontos tehát, hogy a szülők nyugodtan, higgadtan, a világ természetes velejárójaként kezeljék, ha gyermekük óvodába, bölcsődébe kezd járni. A gyerekek hihetetlen érzékenységgel érzik meg szüleik és a környezetükben lévő felnőttek lelki állapotát. Ha feszültséget éreznek, ők is feszültté válnak, ha szorongást és aggodalmat, akkor ők is félni, szorongani, aggódni kezdenek, ami sírásban, szófogadatlanságban, dacosságban nyilvánul meg.

Az, hogy a szülő valamennyire aggódik és feszült a gyermek bölcsődébe, óvodába kerülése miatt, teljesen természetes, hiszen neki is új dolgok kezdődnek. Gondoljuk csak meg, mekkora változás ez mindenkinek! Szülőként is hozzá kell szokni az új helyzethez, meg kell tapasztalni és el kell fogadni az „elengedés” érzését még akkor is, ha tudjuk, hogy jó lesz a gyermekünknek. Az elején szinte minden szülő – főként mi anyák 🙂 – kissé bizalmatlan, aggódó, felnagyítva érzékeli a történéseket, az is lehet, hogy napokig csak a sírás fojtogatja, ha a kezdésre gondol. Az előzőekben a gyerekek biztonságérzetének kialakulásáról és a szülők lelki „rezgéseinek” átvételéről írtak alapján a szülők a gyermekre való tekintettel az esetleges aggodalmukat, szorongásukat, feszültségüket próbálják nagyon hamar feloldani, az ilyen gondolataikat ne a gyermek füle hallatára beszéljék meg, legfőképp ne könnyek között. Ha nyugalmat és szeretetteljes határozottságot sugallunk a gyermek felé, akkor ő is gyorsan megnyugszik, sokkal könnyebb lesz neki, mert azt érezheti, hogy „ha az én anyukám nyugodt, akkor nekem sincs mitől tartani”.

 

A beszoktatásnál, ha más közösségből/bölcsődéből/óvodából jött gyermek, könnyebb a helyzete gyermeknek, szülőnek, nevelőnek egyaránt. A más közösségből érkező gyermeknek már van tapasztalata a környezetváltozást illetően. Ha a gyermek még nem volt bölcsődés vagy éppen otthonról megy bölcsődébe, óvodába, meg kell próbálnunk őt felkészíteni az új helyzetre, amennyire tudjuk. Neki nem lesz könnyű a családi fészekből az idegen környezetbe kerülés, hiszen még nem alakult ki benne a másokkal való együttlét és a külső, nem a családban meglévő szabályokhoz való alkalmazkodás képessége. Ezen segíthet a játszóterezés, mert ott is megvannak a szabályok és ott is kell másokhoz alkalmazkodni. Érdemes már minél fiatalabb korban együtt ellátogatni a játszóterekre.

 

Tippek a felkészüléshez

A gyermek új helyzetre való felkészítése már otthon elkezdődhet, ha az anyuka sokat beszélget vele a bölcsőde/óvoda világáról. Az otthoni játékok is bevonhatók az új helyzetbe, érdemes a beszoktatás alatt kedvenc játékát magával vinnie. Ezzel jelképesen otthonából vihet magával egy “kis szeletet” a bölcsődébe/óvodába és ez számára biztonságot nyújt. Érdemes napközben elsétálni a kiszemelt bölcsőde/óvoda előtt, főleg, ha a kertben kint játszanak a gyerkőcök, hogy a gyermek szokja a látványt, lássa kívülről a helyzeteket, amint a többiek mosolygósan homokoznak vagy szaladgálnak, labdáznak, motoroznak. Ha ismerős gyermek játszik ott, esetleg meg lehet látogatni, köszönni neki, és később, bölcsőde/óvoda után ismét találkozni vele. Esetleg néhány kedves szót váltani az ottani gondozónőkkel, hogy lássa a gyermek, jó helyre kerül.

Hasznos lehet az is, ha a beszoktatás előtt már egy-két hónappal egyedül hagyjuk egy-egy rövid időre egy barátja mamájával vagy a nagyszülőkkel. Fontos, hogy olyan személyről legyen szó, akiket ismer és akikben megbízhat, mert így tanulja meg, hogy a szülőkön kívül másban is megbízhat, illetve szokja a különlétet.

A gyermeknek szüksége van önálló napirendre az intézménybe kerülés előtt. Ezt, ha ismerjük a kiszemelt óvoda napirendjét, érdemes ahhoz alakítani, ha nem, akkor is szükséges a napirend, mert ezáltal ő is kipihentebb, nyugodtabb, ráadásul fejlődik szabálytudata, másrészről a felnőtt is gördülékenyebben tudja végezni a dolgát napközben. Ha a gyereknek már van valamennyi szabálytudata, könnyebben alkalmazkodik az új rendhez és ezzel megkönnyíti a beszoktatást.

Reggeli érkezés

A reggeli érkezéskor a szülő gyorsan, de szeretetteljesen búcsúzzon el a gyermektől, ígérje meg neki, hogy ebéd vagy alvás után jön érte.  Erre a megerősítésre szükség van, mert nehogy különben büntetésként élje meg a helyzetet, amelyben magára hagyták és ezzel nemcsak a beszoktatás ellen dolgozunk, hanem megingatjuk a szülőbe vetett bizalmát is. Ha a gyermek az elindulásunkkor sír, akkor is határozottan menjünk el dolgunkra, mert ha a szülőt bizonytalannak látja, az a rossz érzetet, bizonytalanságot erősíti meg benne. A gondozó ilyen esetben úgyis különös figyelemmel próbálja megvigasztalni és lekötni a gyermeket. Fontos ugyanakkor, hogy ha a gyermek már bement a csoportszobába, ne hívjuk őt vissza, ne kukucskáljuk utána, nehogy észrevegye, mert ezzel csak az ő helyzetét nehezítjük és szinte biztos, hogy sírás lesz a vége.

 

Délutáni érkezés

Az első néhány napban az alvás végére a szülőknek ajánlatos visszaérni az intézménybe, hogy a gyermek érezze, nem hagyták magára és a szülők betartják ígéretüket. Ez egyébként is növeli a szülő-gyermek közötti bizalmi kapcsolatot, amely egy új szintre lép: a gyermeknek megtanulni megbízni szüleiben olyan esetben is, ha a szülők nem tartózkodnak vele egy légtérben. Javasoljuk, hogy – bármennyire is ingert éreznénk rá 🙂 – ne hozzunk a gyereknek a délutáni érkezéskor „ajándékot”, azaz sütit, kiflit, túró rudit, meglepetéseket…  Miért? Mert a gyerek a szülőknek örüljön, a szülő, az ölelés, a puszi, a beszélgetés legyen az „ajándék”. Különben igen hamar kialakul az a helyzet, hogy a gyerek köszönés helyett a „Mit hoztál?” kérdéssel várja a szülőt és ha éppen semmit, akkor hangosan és hevesen nyilváníthatja ki csalódottságát… Ha képesek vagyunk megállni, hogy ne „ajándékozzunk” ilyenkor, meglátjuk, hogy milyen szépen fejlődik ebben az új minőségben tovább kapcsolatunk gyermekünkkel.

 

Az ismerkedéstől a teljes beszokásig

Az igazi beszokás tulajdonképpen nem a beszoktatási idő alatt történik, hanem utána. A teljes beszokást megelőzi az a szakasz, amikor a gyerek már jár a csoportba és közben Ő is és szülei is fokozatosan ismerkedik meg a környezettel, a gondozókkal, a gyerektársakkal. Ehhez segít hozzá, ehhez adja az alapot a gyakorlatunkban jól bevált „anyával együtt” látogatás három alkalma mind a szülő, mint a gyerek számára.  A találkozások során elegendő élmény, emlék raktározódik el a gyermekben ahhoz, hogy ne legyen számára teljesen ismeretlen a csoport, a gondozónők, óvónők. A gyermek és a gondozónők közötti bizalmi viszony az idő folyamán fokozatosan erősödik, néhány napon belül kialakul. A beszokás időszakában a gondozónők, óvónők különös figyelemmel veszik körül az újonnan érkező gyermeket, hogy ez a bizalmi légkör mihamarabb kialakulhasson és megszilárdulhasson, hiszen az óvónő, a gondozónő a gyermek számára „helyettesíti” anyát, amíg az igazi anyukája dolgozik.

Már az ismerkedés három alkalma alatt érdemes elmondani a gyerekről a legfontosabbakat. A beiratkozáskor információs adatlapot kérünk kitölteni, ami tartalmazza a gyermek belső tulajdonságait (pl. félénkség vagy éppen túlzott bátorság), kedvenc játékait és meséit figyelembe vevő jellemzést. Ezen kívül tartalmaz még anamnézist a gyermek egészségi állapotáról és a korábbi egészségét érintő eseményekről (pl. Műtét volt-e? Allergia ismert-e? Szed-e tartósan gyógyszert?…stb.), valamint többek között a gyermek napi ritmusát, tevékenységeit, a szülők nevelési-fegyelmezési elveit, hiszen a gyermek érdeke azt kívánja, hogy a bölcsődében – óvodában folyó nevelés és az otthoni nevelés összhangban, egymást kiegészítve történjen és a gyermek ismeretén alapuljon.

 

A gondozó/óvónő szerepe

A gondozónak is nagyon érzékenyen és rugalmasan kell hozzáállnia a gyermekhez, hiszen közvetlenül hat a gyermek személyiségének formálódására, nevelő hatásai által segíti a gyermeket – végső soron – a társadalomba való beilleszkedésben.  A korai tapasztalatok pedig kihatással lesznek a gyermek későbbi döntéseire, életvezetésére. Minden gyermeknek szüksége van stabil erkölcsi szabályokra és a társas viselkedési szabályok alapos elsajátítására, amiben a szülőkön kívül a gondozónők vesznek részt, többnyire saját példamutatásukkal, illetve a gyermek cselekedeteire adott érzékeny reakcióikkal.

 

Szülő-gondozó kapcsolat

Fontos a jó és bizalommal teli szülő-gondozónő kapcsolat kialakítása, amelyben mindent meg lehet beszélni a gyermeket illetően. Egyrészt, mert a később az otthoni változások (költözés, válás, új házasság, nagyszülő halála, stb.) kihatással vannak a gyermek viselkedésére, másrészt azért, mert a gyermekek azonnal rezonálnak a szülők érzelmeire és ha a szülőt aggodalmaskodónak, szorongónak érzik, ők maguk is azzá válnak. Amennyiben a szülő esetleges feszültségéről tud a gondozónő, érzékeny odafordulással, megértéssel segíteni tud a gyermeknek az átvett feszültség levezetésében, a megnyugvásban.

 

A közösségi élet kihatása a mindennapokra – azaz milyen változásokra számíthatunk a bölcsődébe-óvodába járni kezdő gyermeknél?

Minden változás reakciót vált ki az emberből – akár felnőtt, akár gyerek. Ilyen változás a közösségi élet elkezdése is. Ezek a reakciók csak átmenetiek, miután a helyzet megszokottá válik, elmúlnak!

 

Nézzük, milyen reakciók fordulhatnak elő:

Megváltozhatnak átmenetileg a szobatisztasággal kapcsolatos szokások, átmenetileg visszacsúszhat a már szobatiszta gyermek egy korábbi fejlődési szakaszba és rövid ideig újra bepisil az oviban vagy otthon éjszaka.

Az éjszakai alvások nyugtalanabbak lehetnek egy ideig. Az addig nyugodtan alvó gyermek gyakran felébredhet, felsírhat.

Az eddig önállóan tevékenykedő gyermek újra igényelheti szülei, főként édesanyja folyamatos közelségét. Felerősödhet a ragaszkodás akár annyira, hogy szinte nem is akar nélküle csinálni semmit és el sem akarja engedni még a boltba vagy akár a fürdőszobába sem egyedül. Ez a túlzott ragaszkodás is elmúlik, amikor már teljesen elfogadta és minden vonatkozásában megszokta az új helyzetet.

Előfordulhat, hogy az új helyzetből fakadó szorongás átmenetileg például körömrágásban, dadogásban, esetleg vadabb, agresszívabb viselkedésben vagy éppen túlzott csendességben nyilvánul meg.

Ha jelentkezne bármelyik felsorolt reakció, ne ijedjünk meg, ne aggódjunk, mert ezek elmúlnak egy-két hét alatt!

Egyrészt a gyermeknek idő kell, hogy megértse, hogy a szüleiben megbízhat, jönnek érte, ahogyan ígérték, másrészt ugyanúgy szeretik, ugyanúgy foglalkoznak vele, mint eddig. Ezért fontos, hogy amennyiben lehet, a bölcsőde-óvoda után csak a gyerekkel legyen a szülő. A mosogatás, a rendrakás várhat, legyen minden nap egy óra ovi-bölcsi után, amikor semmi más nincs, csak szülő és gyerek, beszélgetés, mese, játék, nevetés, hogy a gyermek megnyugodjon, kielégíthesse anya-apa utáni vágyát, megkapja tőlük a neki szükséges figyelmet és aztán a nyugodt lelkű gyerek mellet már jöhet a háztartás is 🙂

 

Figyeljük a gyermek viselkedését a beszokás során és beszéljük meg az óvónővel, ha az eddig megszokottól eltérő reakciókat észlelünk!

 

Ha a gyermek tiltakozik – azaz könnyek, hiszti, „nem akarok menni” minden mennyiségben 🙂

Gyakran előfordul, hogy a jól, vidáman kezdő gyermek pár nap után nem kívánkozik a többi gyermek közé.

Minden csoda 3 napig tart“, tartja a mondás és ez igaz a gyermek és az óvoda/bölcsőde relációjában is.

Ez a „visszaesés” természetes dolog, szinte minden gyermeknél jelentkezik, kinél erősebben, kinél gyengébben, de mindenképpen érezhetően. Mivel ez a „hullámzás” természetes velejárója az új helyzetnek, ezért ha lehet, ne engedjünk a gyermek kérésének, hogy otthon maradjon, mert a hiányzás károsan fog hatni a beilleszkedésére, kimarad a társaságból, nem is beszélve arról, hogy olyan dologban „győzedelmeskedett a szülő felett”, ami nem az ő kompetenciája és ez több problémát eredményez számára és a szülő számára is a későbbiekben. Érdemesebb ilyenkor inkább hamarabb hazavinni, pl. ebéd után és éreztetni vele, hogy ez kompromisszum, engedtünk neki, de nem teljesen. Viselkedjünk gyermekünkkel következetesen és határozottan, ám szeretettel a dacreakciók esetén is.

 

Ami mindig, az élet minden helyzetében – a bölcsődei-óvodai beszoktatáskor is – lebegjen a szemünk előtt: a gyermek lelki nyugalma a szülő lelkének nyugalmából fakad! …és minden jó(l) lesz, mi pedig azért vagyunk, hogy segítsünk! 🙂