Versek

Folyamatos bővítés alatt!

 

 

Weöres Sándor: Olvadás

 

Csipp,

csepp,

egy csepp,

öt csepp

meg tíz:

olvad a jégcsap

csepereg a víz.

 

 

Rákos Sándor: Három vándor

 

Baktat három vándor

Benedek, József, Sándor

Elöl megy Sándor,

Sándor után József,

József után Benedek:

Ők hozzák a meleget!

 

 

Zelk Zoltán: Tavaszi dal

 

Egy, kettő, három, négy,

kis őzike, hová mégy?

-         elég, hogyha tudom én:

tavasz elé futok én.

 

Egy, kettő, három, négy,

te kis nyuszi, hová mégy?

-         se erdőbe, se rétre:

a szép tavasz elébe!

 

Egy, kettő, három, négy,

te kis madár, vígan légy!

Olyan szépen daloljál,

szebb legyen a tavasznál!

 

Zelk Zoltán: Hóvirág

 

Tél eleje, tél közepe:

havas a hegyek teteje,

sehol egy árva virág –

zúzmarás a fán az ág.

 

Ám télutón egy reggelen,

csoda történik a hegyen:

kibújik a hóvirág,

s megrezzen a fán az ág.

 

Donászy Magda: Hóvirág

 

-         Hóvirágom, virágom,

mi újság a világon?

 

-         Véget ért a hosszú tél,

simogat az enyhe szél,

melegebben süt a nap

újra szalad a patak.

Hallottam a cinegék

kikeleti énekét,

tavasz jár a határon.

 

-         Ó, be szép ez virágom!

 

 

Somlyó Zoltán: Hóvirág

 

Második hó: február van,

hócsillagok a határban;

fényes puska csöve: durr!

Szedd a lábad, róka úr!

 

Tiszta kék az égi pálya,

füstölg a házak pipája,

talpas szán a hóba vág,

csörg a fán a száraz ág.

 

Odalenn a rőt berekben,

jég páncélja rengve rebben,

prímet furulyál a  szél,

peng a korcsolya-acél.

 

Havas bundán hosszú öltés:

szürke sávba fut a töltés:

hej, de messzire szalad,

most robog rajt a vonat.

 

Bakterháznak ablakába

hóvirág van egy nyalábba,

hóvirág… hóvirág…

Hej, de hideg a világ.

- - -

 

Hová sietsz kiscsibe?

Megyek csibe-bölcsibe

Hová tipegsz kisliba?

Hát a liba-oviba.

 

Te kiskakas hová mégy?

Hangversenyre sietnék.

Így kezdődik a nap,

aki lusta, lemarad.

            - - - 

Éhes volt a róka,

bement a tyúkólba,

megadta az árát,

elverték a lábát.   

            - - -

Macska fogott egeret,

játszott vele eleget.

A játékot megunta,

az egeret bekapta, hamm!  

            - - - 

Nincs szebb madár…

Nincs szebb madár, mint a lúd,

nem kell néki gyalogút.

Télen-nyáron mezítláb

nevelgeti a fiát.

 

Még szebb madár a kánya,

a világot bejárja,

mégsem kopik csizmája,

megkíméli a szárnya.

 

Mégis legszebb a fecske,

odaszáll az ereszre.

Eresz alatt csicsereg,

irigylik a verebek.

 

Jaj, de büszke a kakas,

hogy a feje tarajas.

Ha jóllakik, azt mondja;

sóra, fára nincs gondja. 

            - - - 

Egér, egér

Egér, egér kisegér,

van-e fogad hófehér?

Adjál nekem vasfogat,

adok neked csontfogat! 

            - - - 

Tekeredik a kígyó,

tekereg a fára,

addig-addig tekeredik,

leesik a sárba. 

          - - - 

Búbos tyúkom, ide hallgass,

kis kertemben ne kapargass!

Ha kivágod a virágot,

gonosz búbos, majd megbánod!

             - - - 

Mókuskának négy a lába,

ötödik a farkincája.

Ha elfárad, leül rája.

             - - - 

A kiscsibe nagy buksi,

a tojásból most bújt ki.

Bámulja a világot,

ő még ilyet nem látott.

 

- - - 

 

ANYÁK NAPJÁRA

 

Zelk Zoltán: Reggel óta

Reggel óta tanakodtam,

mit mondhatnék Teneked.

Olyan szépet gondoltam ki,

elmondani nem lehet!

 

Nem leltem rá szavakat,

még verset se tanultam!

Minden, amit elmondanék,

itt van egy szál virágban!

               - - - 

Sarkady Sándor: Anyám örömére

Hajnal harmatozik,

rózsa pirosodik

május örömére-

Hajnal volnék, harmatoznék,

Rózsa volnék, pirosodnék

Anyám örömére.

           - - - 

Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,

ölelnélek jó illattal;

hogyha madár lennék,

dícsérnélek zengő dallal;

hogyha mennybolt lennék,

aranynappal, ezüstholddal,

Beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,

piros szirmú, gyönge rózsaág;

madár vagyok: fényes

dalt fütyülő csöpp rigócskád,

eged is: szépséges

aranynappal, ezüstholddal,

beragyogom életedet csillagokkal!

               - - - 

Zelk Zoltán: Aranyeső, jázminág..

Aranyeső, jázminág.

kéknefelejcs, gyöngyvirág.

bokrétába kötlek én

édesanyák ünnepén.

Viruljatok, nyíljatok

bimbók, rügyek, csillagok,

harangocskák, levelek,

tarka virág- gyerekek!

Helyettem is szóljatok,

sziromesőt szórjatok.

Anyácskámra kedvesen,

Hogy örökké szeressen.

             - - - 

Keresek virágot,

pirosat, fehéret,

bokrétába kötöm,

s odaadom Néked!

           - - - 

Gazdag Erzsi: A legszebb május

Május első vasárnapján

kinyílott a tulipán

kinyílott a nefelejcs is

öreganyám udvarán.

 

”Szép ünnepet! Szép ünnepet!”

- köszöntött a tulipán.

”Szebbet, jobbat, mint tavaly volt!”

-felelt rá a nagyanyám.

 

Ekkor léptem udvarukba,

s így fogadott nagyanyám.

”ez a május a legszebbik,

mert megjött az unokám!”

               - - - 

Polónyi Zoltán: Kívángató

Szelíd bárányfelhőt

kívánok az égnek

sok tarka virágot

a lenge lepkének

puha- pihe fészket

a dalos madárnak

boldogságot, örömet

édes jó anyámnak!

           - - - 

Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám!

Virágosat álmodtam;

napraforgó virág voltam

álmomban.

Édesanyám!

Te meg fényes Nap voltál,

napkeltétől- napnyugtáig

ragyogtál!

        - - - 

Lászlóffy Aladár: Kicsi köszöntő

Olvad el a hideg hó,

nem vagyok én mindig jó,

mégis szeret anyácskám,

szelíd szeme vigyáz rám,

korábban kel, mint a nap,

kis csupromba tejet ad,

s tiszta vagyok, mint a hó…

Édesanyám nagyon jó!

 

Elolvad a kemény jég

melegedik már az ég.

Siessetek, ibolyák,

virágozz, cserenyeág.

Erdők, kertek, ablakok,

bár egy csokrot adjatok!

Simogasd meg meleg ég!

Édesanya legyen szép!

           - - - 

Fekete Vince: Kistestvér, nagytestvér  /felelgető/

- Anyák napja ma van, ma…

   itt állok az ablakba’…

- Nem ablakba’, ajtóban!

   Annak is a sarkában.

- Nem sarkában, konyhában!

- Nem is konyha, szobában!

- Virággal a karomba’…

- Nem karomba’, kezemben!

- Ha jobban tudod, fejezd be!

          - - -

Anyukám, anyukám,

találd ki,

hogy az én nagykincsem

ugyan ki!

Ki más is lehetne,

ha nem Te,

ültess hát gyorsan az öledbe! 

- - -

Sarkady Sándor: Télapó

 

Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.

Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.

Kampós botja
Imbolyog-
Puttonyában
Mit hozott?

Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.

Lassan lépked,
Mély a hó-
Siess jobban
Télapó!

- - -

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
-- Csing-ling-ling -- száncsengő.
Száncsengő -- csing-ling-ling --
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló
-- Kop-kop-kop -- nyolc patkó.
Nyolc patkó -- kop-kop-kop --
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
-- Csing-ling-ling -- száncsengő.
Száncsengő -- csing-ling-ling --
Tél öblén távol ring.

- - -

Pálfalvi Nándor: Karácsony

Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.

- - -

 

Sarkady Sándor: Kérlelő

Fenyő ága
hósugárban,
mire vársz a
hófúvásban?
Hideg az a
kristálybunda,
gyere haza
kisházunkba.
Karácsonyfám
te lehetnél,
gyertyalángnál
melegednél.

- - -

Karácsonyi mondóka

Karácsonyi csengő vagyok,
csilingelek az ágon,
örüljetek megérkezett
Télországból Karácsony. 

- - - 

 

Móricz Zsigmond:  A török és a tehenek  

 

Volt egy török, Mehemed,

sose látott tehenet.

Nem is tudta Mehemed

milyenek a tehenek.

Egyszer aztán Mehemed

lát egy csomó tehenet.

Csudálkozik Mehemed,

"Ilyenek a tehenek?"

Én vagyok a Mehemed,

Mi vagyunk a tehenek.

Számlálgatja Mehemed,

Hány félék a tehenek.

Meg is számol Mehemed

három féle tehenet:

fehéret, feketét, tarkát,

Meg ne fogd a tehén farkát!

Nem tudta ezt Mehemed,

S felrúgták a tehenek!

- - -

Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje

 

Mátra alján, falu szélén

lakik az én öreg néném,

melegszívű, dolgos, derék,

tőle tudom ezt a mesét.

 

Őzgidácska, sete-suta,

rátévedt az országútra,

megbotlott egy kidőlt fába,

eltörött a gida lába.

 

Panaszosan sír szegényke,

arra ballag öreg néne.

Ölbe veszi, megsajnálja,

hazaviszi kis házába.

 

Ápolgatja, dédelgeti,

friss szénával megeteti,

forrásvízzel megitatja,

mintha volna édesanyja.

 

Cili cica, Bodri kutya

mellé búvik a zugolyba,

tanultak ők emberséget,

nem bántják a kis vendéget.

 

Gyorsan gyógyul gida lába,

elmehetne az őzbálba,

vidám táncot ellejthetne,

de nincs hozzá való kedve.

 

Barna szeme bús-szomorún

csüng a távol hegykoszorún.

Reggel bíbor napsugarak

játszanak a felhő alatt.

 

Esti szellő ködöt kerget,

dombok, lankák üzengetnek:

"Vár a sarjú, gyenge hajtás,

gyere haza, gida pajtás!"

 

Könnybe lábad az őz szeme,

hej, nagyon is visszamenne,

csak az anyja úgy ne várná,

csak a nénét ne sajnálná!

 

Éjjel-nappal visszavágyik,

hol selyem fű, puha pázsit,

tarka mező száz virága

őztestvérkét hazavárja.

 

Ahol mókus ugrabugrál,

kopácsol a tarka harkály,

vígan szól a kakukk hangja,

bábot cipel szorgos hangya.

 

Várja patak, várja szellő,

kék ég alján futó felhő,

harmatgyöngyös harangvirág,

vadárvácskák, kékek, lilák.

 

Öreg néne megsiratja,

vissza - dehogy - mégse tartja,

ki-ki lakjék hazájában,

őz erdőben, ember házban.

 

Kapuig is elkíséri,

visszatipeg öreg néni,

és integet, amíg látja:

"Élj boldogul, őzgidácska!"

 

Lassan lépdel, csendben ballag,

kattan ajtó, zörren ablak,

onnan lesi öreg néne,

kisgidája visszanéz-e.

 

Haszontalan állatkája,

egyre jobban szaporázza,

s olyan gyorsan, mint a villám,

fenn terem a mohos sziklán.

 

De a tetőn, hegygerincen

megfordul, hogy búcsút intsen:

"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -

s mint a szél, eliramodik.

 

Nyár elröppen, levél sárgul,

lepereg a vén bükkfárul,

hó borul már házra, rétre,

egyedül él öreg néne.

 

Újra kihajt fű, fa, virág,

nem felejti a kisgidát,

fordul a föld egyszer-kétszer,

zörgetnek a kerítésen.

 

Kitekint az ablakrésen:

ki kopogtat vajon éjjel?

Hold ragyogja be a falut,

kitárja a kicsi kaput.

 

Ölelésre lendül karja:

kis gidácska meg az anyja

álldogál ott; beereszti,

szíve dobban, megismeri:

 

őzmama lett a kisgida,

az meg ott a gida fia.

Eltörött a mellső lába,

elhozta hát a kórházba,

 

hogy szemével kérve kérje:

gyógyítsa meg öreg néne,

puha gyolcsba bugyolálja,

ne szepegjen fiacskája.

 

S köd előtte, köd utána,

belevész az éjszakába.

Gida lábát két kezébe

veszi lágyan öreg néne.

 

Meg is gyógyul egykettőre,

felbiceg a dombtetőre,

s mire tölgyről lehull a makk,

a kicsi bak hazaballag.

 

Mátraalji falu széle,

kapuban ül öreg néne,

nincs egyedül, mért is volna?

Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

 

Körülötte gidák, őzek,

látogatni el-eljőnek,

télen-nyáron, évről évre,

fejük hajtják az ölébe.

 

Falu népe is szereti,

kedves szóval becézgeti

öreg nénét, és azóta

így nevezik: Őzanyóka.

 

Piros pipacs, szegfű, zsálya

virít háza ablakába,

nagy köcsögben, kis csuporban

szivárványszín száz csokor van.

 

Egyiket Gál Péter hozta,

másikat meg Kovács Julcsa,

harmadikat Horváth Erzsi,

úttörő lesz valamennyi.

 

Vadvirágnak dal a párja,

énekszótól zeng a háza,

oly vidám a gyereknóta,

nevet, sír is Őzanyóka.

 

Mátraalján, falu szélén

lakik az öreg néném,

melegszívű, dolgos, derék

mese őrzi aranyszívét.

 

Gidára vár sós kenyérke,

kalácscipó aprónépre;

egyszer te is légy vendége,

itt a vége, fuss el véle!

- - -

Móra Ferenc: A cinege cipője

 

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

 

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

 

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

 

Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagyuraknak varrja.

 

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

 

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

 

Csak a cingének

szomorú az ének:

nincsen cipőcskéje

máig se szegénynek.

 

Keresi-kutatja,

repül gallyrul gallyra:

"Kis cipőt, kis cipőt!" -

egyre csak azt hajtja.